Védelek

Újra elszórta sugarát a nap,
a távolság a sötétségbe réved.
S én csak hallgatom, ahogy az álom,
újra, majd újra átölel téged.
Némán rezdül a tested, s rajta
táncot jár a fénylő holdvilág.
Néha megmozdulsz, s szinte látom,
amint megérint a csillagvirág.
Az éj lopva őrzi álmodat,
s néha, vágyakozva rád tekint.
Nem mozdul, csak gyengéden körbevesz.
Amíg a hajnal lágyan meglegyint.
S én gyengéd karjaimmal védelek,
mint fuldokló az életet.