Hiába várlak minden este
bizsergő izgalommal lesve
órámat percenként,
Hogy végre lássalak az éjben,
a himbálózó lámpafényben,
ahogy hozzám léptenként,
Tétován,csendben közelítesz,
s némi bátorságot merítesz
és hozzám hajolva fülembe súgod,
Hogy te nem is tudtad,
meg az nem is úgy volt
amikor valaki a füledbe dúdolt,
Pedig egyedül álltál a szélbe karolva
és senki nem várt rád búsan andalogva,
ám újra eljött a várva várt este,
S itt állok fülig szerelembe esve.
Kérlek karolj át ölelő kezekkel,
Szoríts magadhoz és soha ne eressz el!