Mint tű a szénakazalban

Védeni akarlak – magamtól nem lehet!
Hogy elvesszél velem, azért “epekedek”.
Egymásba merüljünk, a Naptól eltakarj,
és hamuvá égett szerelmet ne akarj!

Itt belül, ha farkasfalka üvöltene,
s megnyílok egészen – erdőt keríts nekem!
Legyen sűrű, a világos rét pihenő,
hol harmatos, tenyér nagyságú levél nő…

Ezek lepjenek el, s a boldogság este,
tartsd őket fölém ernyőként kifeszítve,
hűs tű-eső szakítsa át pórusait,
s az erek közt villóddzon a fény hajnalig!

Döntsünk kazlakat, csússzunk le rajtuk végig!
Földre huppanunk? Másszuk meg őket megint!

Megosztom valakivel...
0 0 értékeléss
Vers értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Véleményed van a versről? Kérlek oszd meg velünk!x
()
x