Védeni akarlak – magamtól nem lehet!
Hogy elvesszél velem, azért „epekedek”.
Egymásba merüljünk, a Naptól eltakarj,
és hamuvá égett szerelmet ne akarj!
Itt belül, ha farkasfalka üvöltene,
s megnyílok egészen – erdőt keríts nekem!
Legyen sűrű, a világos rét pihenő,
hol harmatos, tenyér nagyságú levél nő…
Ezek lepjenek el, s a boldogság este,
tartsd őket fölém ernyőként kifeszítve,
hűs tű-eső szakítsa át pórusait,
s az erek közt villóddzon a fény hajnalig!
Döntsünk kazlakat, csússzunk le rajtuk végig!
Földre huppanunk? Másszuk meg őket megint!