Az alkonyi csendben felhangzik egy halk szó,
„Kedvesem”, suttogja a mező és a tó,
A patak pajkosan csobogja válaszát,
Csókokat ígérve kéri ki zálogát.
Ajka, mint a rózsa nyitja ki szirmait,
Szemének mély kútja boldogan rálegyint,
Hajának lágy íve selymesen susogja,
Kedvesem jöjj ide, vegyél a karodba.
Mikor mélybe hulltam, te nyújtottál kezet,
Ölelő lényeddel gyógyítottál sebet,
Nem kértél, csak adtál, fájdalmat hordoztál,
Szétszakadt életet fényeddel foltoztál.
Kedvesem add kezed, soha el ne ereszd,
Legyél az örök Nő, mint tündöklő kereszt,
Ragyogjon sugarad minden árnyék felett,
Melletted létezem, soha el ne feledd.