Intelem

Intett anyám…
Édes lányom,
erényedre vigyázz nagyon,
leánynak legnagyobb értéke
Isten adta tisztessége.
Könnyelműen meg ne tedd,
amit tilt a becsület.
Még a pap össze nem ád,
ne adj csókot, s miegymást.
Körmönfont, huncut legény
könnyen kapott szerelemért
hűséges szívet nem ád,
vigyázz, lányom! Jól vigyázz!
Bölcs intelmét megszívleltem,
könnyelműen nem ismerkedtem.

Szép tavaszi délután
sétáltam a Duna partján.
Elmélázva magamban
gyönyörködtem a tájban.
Véletlen szembejött velem,
meglepődtem hirtelen.
Különösen nézett rám,
eszembe jutott anyám.
Sietve továbbmentem,
otthonomig kísért engem.
Nem érte be ennyivel,
beszélt a házmesterrel,
megtudni, hogy ki vagyok.
Szólt az, nagyon rendes lány,
a zenetanáréknál szolgál.
Nem maradozik ki este,
nincsen neki senkije.
Megismerni szeretném,
nyilatkozta a legény.
S busás borravalóval
(mint utólag megtudtam)
„megfőzte” az öreget,
ki összeismertetett.
Én átláttam a szitán,
nem hittem el, de nem ám,
hogy a randi véletlen,
komolyan nem is vettem.
Annál komolyabban ő,
nem telt bele sok idő,
megkérte a kezemet,
a vége házasság lett.

Éltek ők, mint a mesében,
hetven évig kéz a kézben.
Csodaszép kort megértek,
majd` száz gyertyát égettek.