Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szivem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmirád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül –
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed felmerül.
És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök tava, ha túl
A fölkelő nap megjelen…