Dacolás az idővel

Mikor sűrű sötét felhő hiteget,
Hideg szél fújja a testeket.
Az emberek mind jól felöltöznek,
Az állatok is fedél alá költöznek.
Hangos dörgések törik meg a csendet,
Villámok világítják meg az eget.

Nagy szemekben esni kezd az eső,
Nem a simogató, hanem a verő.
Föltámad a szél is, nagyon háborog,
Erejétől még a fa is tántorog.
Aki teheti mind otthon marad,
Az utcán egy ember mégis akad.

Pólóját eső lukasztgatta át,
A szél szétborzolta a haját.
Csupa víz már a teste,
Ott állt kint egész este.
Lába mély gyökereket vert,
Vihar elől útra nem kelt.

Nem érzi, hogy a szél fújja,
Addig áll míg lába bírja.
Nem érzi a hideg lehelletet,
A távolba néz, s csak nevet.
Nem érzi hogy eső veri testét,
Mert lelke várja szerelmét.

Ha van kihez szíved fűzni
Megéri az időt tűrni.

Megosztom valakivel...
0 0 értékelés
Vers értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Véleményed van a versről? Kérlek oszd meg velünk!x
()
x