kibontott szárnyú bűnös angyalok,
vétkeitek lepelként suhantak a harmatos szívbe,
görcsökben kusza, botor alkonyok
csókoltak fonnyadtan bele a szerelemízbe…
fonott kalácsként lágy idomaitok
együtt táncoltak ott a vágy perzselő ritmusán,
ringatva ábrándok szült álmaitok
tündérek dalának kedves hárfadallamán…
lopott percek voltak, s pillanatok
űzött volt az ártatlan vad, s a vadász is egyaránt,
de a nap tüzében égő hajnalok
hamuvá őrölték a befulladt, unalmas magányt…
rongyos korbácsok csattantak hátakon,
akkortól mindenki cudarul, könnyezve szenvedett,
kifolyt a kín, s a szemük csillogón, szárazon
egy másik út fényeit látta, mely már máshová vezetett…