Ajkamra emeltelek,
s bár csak álmomban tettem,
magamat tenger-mélyen,
ott beléd eltemettem…
Múló nyár színe hullhat,
mi befedé a testem
az avar-illat alatt,
ott lapul izzó lelkem…
Felkap majd az őszi szél
tán láthatóvá válok,
most még csak a csend beszél,
s én parázs-ágyon állok…
Lelkemet cirógatod,
simul hozzád a szavam,
s lennék szálló sóhajod,
már… azon kapom magam.