Légy te a lelkemet átölelő napfény.
én, a lágyan fodrozódó kis patak, akin vakítóan csillansz,
s akit folyton átmelegít a remény,
hogy örökkön tündökölsz fölöttem és soha el nem illansz.
Légy te a bérceket koptató szellő.
én, a hullám a tavon, kit gerjeszt és égbe emel,
miközben tudom, hogy a pillanat eljő,
mikor a sors mélybe ránt és a víztömeg végleg elnyel.
Légy te az áttetsző, tiszta, hegyi forrás.
én, egy megfáradt vándor, ki hűs nedűre szomjazok,
s a tűző nap ellen keresvén oldást,
kiszáradt ajkamon keresztül oltalmat általad kapok.
Légy te a szabadon szárnyaló madár.
én, a bárányfelhő, ki a veszélyek elől mindig elrejt,
s ha testemet elemészti a napsugár,
te leszel az emlék, s a bizonyosság, aki nem felejt el.
Légy te a harmatcsepp derült éjszakában.
én, szárát tört virág, kit kecsesen majd végigsimogatsz,
s megfürösztesz kedves boldogságban,
mert finom érintésed új álmokat, s új vágyakat fakaszt.