Hányszor és hány éjjelen, vártalak…,
egyetlen szívem kis szobájában,
hamvas ajkú csókodért virrasztva,
édes-émelyítő lázas vágyban…
Gyengéd-ittas illatod megártott.
Szavak helyett, adj nekem csókokat…,
vagy fogadd el könnyeimmel ásott,
arcomról folyó, virág-bókokat.
A pillék könnyeden kergetőznek,
kis szobámnak nyitott ajtaján át,
finom kezed kezembe rejtőzve,
beporozzák virágaink százát.
Bújj közel…, ne feledhesselek el,
ne feledjem az érzést, míg élek,
lágy vonalaid belém égjenek,
örök lakhelyük legyen, a kékem.
Érzéseim nem tudom különbül,
elmondani dobogó szívednek,
és megköszönni önzetlenebbül,
a sorstól hozzám küldött lelkedet.
2014. május 15.