Hiába elhagytál, szerelmed itt van, átölel, simogat.
Érzem az illatod, mikor elfog a keserűség, a bánat.
Halom nevetésed mi víszhangzik kihalt lelkemben,
Látom szemed csillogását, mi beragyogja életem.
Kedvenc parkodban egyedül sétálok, ballagok.
Minden falevélen ott látom tündöklő mosolyod.
A bokroknak minden rezdülésében téged kereslek,
Hátha újra megpillanthatom kecsesen ringó testedet.
Pataknak tükrében látom angyali arcodat.
Szélnek süvítésében hallom csengő hangodat.
Az égre, ha felnézek, újra téged látlak,
Hogy jössz felém… de már hiába várlak.
Hisz oly távol vagy e bűnös, zord világtól.
Elhagytál engem, de nem önszántadból.
Mert az angyalok elvittek magukkal az égbe,
De a lelked itt marad szívem legmélyébe…