Folyóba ömlik a patak,
tengerbe a folyam,
a szellő-nász széllé dagad,
a szél széllel rohan.
Törvény, hogy ne légy egyedül;
a magány mostoha;
a föld s az ég is egyesül,
csak én veled soha.
A felhő szirteket ölel,
a hullám lágy habot,
s a virág sem taszítja el,
kit párjául kapott.
A hold a tó vizén csobog,
réten ragyog a nap –
mit ér mindez, ha nem fonod
körém két karodat?