Ágyamban fekszem
nyugtalan testtel,
sodrom a perceket,
számolom szüntelen,
ha ringatna az álom,
múlna a fájdalom,
mert a vágyak íze
oly hamar elszáll.
Kint a monoton csendben,
sír a vonat az éjben,
tompán felsír régről
egy régi dallam,
aludni nem tudok,
karjaim kitárom,
nyúlok a semmiért.
és sóhajtok szüntelen,
Az eső szemerkél
koppan ablakomon,
én elgondolkozom,
hogyha engem várnál.
szállnék boldogan,
a dallamok szárnyán
utadat mutatnám,
a végtelent is sírnám.
Futnék elédbe,halk
zenés álommal és
aludnék karjaidban,
az éji hallgatagban,
de csak suttoglak,
ágyban forgolódok
leslek rendületlen,
hogy ringass el csendben. [W.B.]