Őrizlek

Így nem őrizte kincseit a gazdag,
nyár illatát busongó, szőke kazlak,
Nap színeit üvegbe zárt gyümölcs,
sok tudományát vén zsugori bölcs –
mint téged rejtelek, őrizlek én,
mindent, mi tiéd volt és most enyém:
papírlapot, melyen kezed nyoma,
pillantásod, mely rólam szállt tova,
egy mondatot amely tetszett neked,
dallamocskát, mit dúdoltam veled,
egy virágot, melyhez hozzáért arcod,
mozdulatod, ahogy fejed lehajtod,
s még mennyi mindent. Oly szegény a szó
mondani, írni, mily boldogító,
hogy kincsem van, és ez a kincs Te vagy,
hogy áradó örömöm titka vagy,
s mert bennem élsz, minden baj elkerül.
És gazdag vagyok, mérhetetlenül.