Mint ősi templomok bélelt boltozata,
márvány karokkal hordom szíved,
tavaszi lombos színes árnyalatban
bennem van minden érzős sejted.
Csak nekem serken vágyam benned,
asszonyi szívem egy májusi ébrenlét
ajkamon csókjaidat magamba rejtem
málnaszínű illatos itt felejtett kikeletben.
Mert továbbra is rügyezik kincsekkel
véletlen asszonyi érlelt szerelemem,
s a templomi boltozat olaj freskóiban
megfestették csókos ,ölelő nézésem.
És állítom jönnek még percek s percek,
egyetlen tavaszba bezárt üde kikeletek,
karom tartja szomjasan lángoló szíved,
hogy elérhessem csókokba zárt leheleted.
Ma már csak tavaszi éberségben vagyok,
szemem lehunyom forró öntudatban
szenvedésem még nem érlelt tavaszt
de ölelő neszben karom magasra tartom.