Kezemben kezed. A mosolyod,
mint csókod ízét rám hagyod.
Tudod csak boldogabb lehetsz,
szeretsz akár,vagy nem szeretsz.
Mi szél sodort az utamba mégis,
hogy magányomban légy a társam,
hogy reméljünk még te is meg én is
e véletlen találkozásban?
Ki vagy te mondd,ki rám tavaszt hozol,
s magadnak közben verset álmodol,
s míg kócos fejed vállamon pihen
álmaimban békésen,szelíden,
már oly közel kerülünk egymáshoz,
hogy nem érezzük hiányát a vágynak
és eggyé válunk lélekben és testben
e Sors-kínálta furcsa kavalkádban,
s ha már szívünk is telve szerelemmel,hittel
áldását adja ránk a mennyből majd az Isten.