Ma is eszemben van az a szerelmes óra,
Sétáltunk a holdsugaras nyári éjszakába,
Még az Öreg égitest is mosolyogni látszott,
Felhő sem zavarta a mi boldogságunk.
Mennyi csók csattant el szomjazó ajkunkon,
Szerelmes suttogásod én még azóta is hallom.
De hamar vége szakadt a nagy boldogságnak,
Mert elhagytál engem, nagy szomorúságban.
Nem hiszek én már az igaz szerelemben,
Mikor a legszebb volt, akkor ment el tőlem,
És a gyönyörű nyár gyorsan őszre váltott,
Azóta hervadtnak látok minden szál virágot.
Sok éve már annak, az idő eljárt fejem felett,
De a fájó emlékeket én mégsem felejthetem,
A holdat sem látom már mosolyogni szépen,
Talán azért lett bús, mert otthagytál engem.
A régi jó barátok mind messze elkerülnek,
Hűséges társam mára csak a görbebot lett,
Ő az, aki végig kitart hűséggel mellettem,
Nem úgy, mint egykor ő, hűtlensége végett.