Fájdalom

Úgy fáj hogy nem vagy itt velem ,
nem foghatod most a két kezem.
Nem kell több csak egy álom ,
s hiányodat már is látom.
Miért ilyen nehéz a holnap?
Miért akarjuk mindig az elérhetetlent?
Egy álomkép és az életed már is romokban hever.
Oly könnyű lenne itt lenned,
Oly közel vagy mégis távolinak érezlek!
Egy karnyújtás lenne az egész de látom neked ez ennyit nem ér!
De én harcolok magammal miattad,
mert te vagy az aki nekem mindent megadhat!
Életem is odaadnám ha csak pár percre csókolhatnám ajkadat.
Az vagy nekem mint testnek a kenyér,
mint tavaszi zápora a száraz földnek.
Meglátom arcod, hiába bár elmúlt minden ..
köszönöm az égnek hogy te voltál a mindenem!
Harcolok, erős vagyok kitartok.
De ím erőm elfogy és én zuhanok.
Zuhanok szépen, lassan a mélybe,
remélem te ott leszel a végtelenben.
Egyszer eljön hogy mindennek vége,
s szemem örökre lehunyom,
s fájó szívvel arra gondolok, hogy lesz-e valaki,
aki majd sírva engedi el a kezem?
Fogja -e valaki sírva kiáltani a nevem?
Lesz-e olyan aki velem jönne, az örök életbe?
Bármi lesz én remélek, bízok hiszek…
Tudom hogy az élet majd mindent jót visszafizet.