A természet ismert tisztelt, hódolt nekünk
Várt bennünket csoda faházunk, virágos kertünk
Szerelmünknek csendes szigete,
Olyan volt, mint ha haza mennénk
Tavasszal a bejáratnál virágok nyíltak
Illatjukkal köszöntöttek, mosolyogva hívtak
Kidugta szép kis fejét pénzike a fűből
Rózsa illata, fáknak gyönyörű lombja
Bokorból ránk néz sündisznó két kicsi „gombja”
Jó, hogy itt vagytok – szinte mondja –
Gyönyörű a tavasz, szerelmünk a régi
Érzelmünk egymáshoz töretlen és égi
Eltávolodunk a faháztól néha egy kicsit
Hogy kirándulásokkal tegyük szebbé a napot
Ha együtt vagyunk, szeretjük, öleljük egymást
Ott a faházban csodás, és minden más
Még el sem jöttünk, visszamennénk újra
Kéz a kézben, sétálunk az erdei tónál
Kicsi kis hídon átmegyünk,
Mi átvezet csöppke kis folyónál
Feledhetetlenek a percek, napok
Mit tőled kapok, és viszont adok
Hány év, mennyi idő telt el? Mint a sziámi ikrek,
Talán össze vagyunk nőve! Megfejteni?
Ez az érzelem, nem tudom, mi lehet
Valami táplálja szívemet, annak gyökerét
Amikor ölellek, selymes bőrödre, nyakadra
Tapadok, lehelve csókomat adom
Tudom, tőled mind, mind visszakapom