A csendembe úgy lopakodjál,
mint őzikék az őszi tarlón,
kik attól félnek, jön a vadász,
s szívüket golyóval lövi át,
csak egészen halkan lépkedj.
Ne ébreszd föl bennem a kételyt,
csendben surranj, mint árny a
falon, s így terülj el az ágyamon,
puha öleléssel enyhítsd gondom,
szívem ajtaján halkan kopogj,
csak halkan, épphogy hallja,
mondd ennek a nyugtalan szívnek:
„Ne félj, Kedves,
síron túl is szeretlek téged.
Én óvón, féltőn vigyázom álmod,
csendedbe is majd úgy lopakodom,
mint őzikék az őszi tarlón.”