Tátongó szakadékként állok,
most belém húz nemrég-vak szemed,
csak perem-ölelésedre várok,
félreismertél, félve ismertelek.
Mit a mélyem láttatott, most lapul
a csendben, létemnek árnya alatt
magamat ejtettem hát rabul,
s építek otromba sziklafalat.
Ha ugranál, énem porrá zúzna,
ha súgnád újra… hidad lehetnék,
mely a mélységeim felett húzna
át, veled rajta továbbmehetnék…