Eszembe jut az a fehér rózsa,
amit adtál május elején.
Azt mondtad,hogy hűségünk virágát
fogadjam el,s legyen az enyém.
Én a rózsát eltettem emlékbe,
s ezer csókot leheltem reá.
Ezer csók a szirmait kísérte,
boldogságunk pár hónapra rá.
Aztán jött egy boldogtalan óra,
boldogtalan novemberi nap.
Amikor a hűségünk virágát,
széttépte a bűnös pillanat.
Én azóta gyűlölöm a rózsát,
s mind azt ami fehéren virít.
Őszi rózsa lett az én virágom,
mert az nincsen május elején.
Eszembe jut az a szavad néked,
amit mondtál május elején.
Azt mondtad,hogy nagyon szeretsz engem,
így még talán nem is szerettél.
Gyermekünket felfogom nevelni,
úgy ahogyan magam akarom.
S ha felnő elmesélem néki,
hogy az apja régen elhagyott.
Visszajönnél de már akkor késő,
engem a sír már magába zár.
Alkonyatkor gyere ki majd hozzám,
temetőben lesz az én hazám.
Két karoddal öleld át a fejfám,
könnyeiddel öntözd virágát,
s jusson eszedbe majd egyszer néked,
hogy egy kis lány igazán szeretett téged.