Mikor megláttad Őt csillag gyúlt az égen,
háborgó lelked lángoló izzó éden,
érzed mint feszít és tépdes e zivatar,
már kipattant a szikra, ez mindent felkavar.
Forr a véred, csak Őt érzed, csak Őt kéred,
álmodban is csak Őt nézed, csak Őt félted.
Mindaz mit megtennél érte odaadod,
leges legszebb bókjaiddal elhalmozod.
De ha illan a láng, a fájdalom nyila bánt,
s ha az égen szinte már csak hulló csillag szánt,
elszorult torokkal könnyes szemmel állsz,
emlékek gyöngyeit szedegetve csak Őrá vársz.
Ő volt az első, kit igazán szerettél,
az első érzés mit sohasem felednél,
míg élsz, s talán túl azon is ha elkísér,
Ő mindig veled marad, bárhol is legyél.