Elfelejtett érzelem vert port utamon,
és hinti tele szemem.
Vak vagyok.
Nem látom a ragyogást, csak érzem a fényt,
s a tavaszt érzem újra életem delén.
Ó, mily ritka égi adomány e kortalan
pusztító öröm: szerelem.
Elfelejtett érzelem késtél, bár késtél már máskor is,
Anakreón, Shakespeare… késtél már akkor is.
Szépséged gyönyöre most mégis megsirat.
Vak vagyok, már csak álmodom,
miként a nappalt, úgy az éjt,
szavak-szava, ha mondom is, magamban,
hisz csak nekem szép.