A minap, ahogy felugrottál hozzám
-tudod épp erre jártam-mondtad,
-ugye édes már nem haragszol rám ? –
és két kezed a nyakam köré fontad.
Csak néztelek,még szempillád se rebbent
és éreztem,hogy ajkad ajkamra tapad,
s már láttam a vágyat égő szemeidben
-elvesztem-
nincs férfi ki nőt ilyenkor megtagad.
Rég nem emlékszem már simogató kezekre,
kérdésre felelt nagy-nagy igenekre sem,
rég nem bánom már ha magamra hagynak,
hisz’ olykor én csak elrévedezem.
Engem már az ősz fakó fényei simogatnak,
s testem melengetve rajtam megpihennek,
s szomorú szirének dalai hívogatnak,
s nem érzem őket furcsán idegennek.
És téged sem,bár egyszer már elhagytál.
Most mégis boldogan karomba zárlak,
s ha újra megtörténne-csak,hogy tudd-
azért én még mindig visszavárlak.