Sokat gondolkoztam eddig a létemen,
Vajon mi lehet benne az értelem?
Az elejéről nincsenek nagyon emlékeim,
Az óvoda óta vannak csak képeim.
Elvégeztem általánost, középet, egyetemet,
Átgondoltam jó párszor eddigi létemet,
Nem találtam benne semmi érdekeset.
Vajon szánt a sors nekem valami szerepet?
Ezt én igazából soha nem fogom megtudni,
Erről csak halálom után fognak beszélni.
Lesz ki jót, lesz ki rosszat fog gondolni,
Valakinek tán emlékemre szíve fog szorulni.
De mára már nem gyötörnek ilyen gondolatok.
Életemet kitöltik szebbnél-szebb pillanatok.
Találtam egy lányt, kit álmomba se reméltem,
Az élettől ilyen nagy csodát kérni sose mertem.
Már egyáltalán nem érdekel, hogy mi lesz a szerepem.
Neki szentelem létemet, mert Őt nagyon szeretem.
Bármi mást mit a sors tán tényleg utamba állít,
Másodrangú lesz! Mert a lány az ki nekem számít.
Számít, hogy álmait valóra váltsam, s lába elé tegyem,
Lelkének szárnyat adjak, hogy éljen, s boldog legyen.
S ha majd egyszer egy másik angyal jön el érte,
Azt mondhassa, hogy egész életét boldogan élte.
Ez hát életem értelme, min oly sokat filóztam,
Ez az mit életemből eddig mindig hiányoltam:
Szeretni a lányt tiszta szívből, életem kezébe adni,
S ha már mindezt megtettem, mehetek nyugton halni.