Messze, messze bérceim honától,
hol visszhang kél szikla-ajkakon,
hagyás-fának nyugtató ölében
írom hozzád üdvözlő dalom.
Messze vagy…
s én messzebb, mint a szép múlt,
melyből már csak szeretet maradt,
elszakadtunk, mint szél fújta avar,
mely rügyként még egy tőről fakadt.
Öreg fánknak álom-angyal őrzi,
a Túrháton, boldog álmait.
Feszületként áll a folyóparton,
megváltás az új tavasz, a hit.
Nagy kereszt…
s én viszem föl a hegyre.
Feszítsetek ott rá, valahol!
(Kezét mossa majd a sok Pilátus.)
Ölelem, mint vezeklő lator.
Boldog vagy…?
Ó, boldog… boldog én is!
Boldogságunk egy tőről fakadt.
Te ott kapod, a nagyvilág zajában,
én meg itt, e nagy kereszt alatt.