Illatot lehelt Rád a tavasz,
elillant a rideg mozdulatlanság.
Elméd és tested között hajszálnyi arasz,
hogy merj cselekedni.
Nem értesz engem még mindig,
próbálsz megfejteni.
Hevesen verő szíved dallamára,
komponálok egy imát.
Izzó arcodon elfáradt rúzsnyomok,
melyeket nem bírsz elrejteni.
Nedves ajkad vonalait követve,
nem tudok felvélni hibát.
Tekinteted gyomorgörcsé fakaszt,
elmém tiltakozik, szívem behódol.
Elém társz egy végtelen szakaszt,
melyben az érzés tovább él,
s többé már semmi sem aggaszt.
jó ez a vers