Jó, hogy vége van,
ülök a hárs alatt,
érzem bódító illatát
és mámorítását.
Megnyugodtam,
már alig bírtam.
A bizalmatlanságod
már a halálba zargatott.
Nekem jó így,
hisz nincs ki bántson,
neked is jó, hisz
nincs ki rád szól.
Bíznod kellett volna,
hinned bennem!
Akkor most itt ülnénk
összebújva ketten.
Hát, elengedlek!
Szállni-Repülni!
Mert én nem tudok
fogolyként élni.
Indulj!
Tiszta szívvel újra.
Más jobban érdemes
a bizalmadra.