A szenvedés sosem múlik



Mondd, mi az, aminek örülhetnék?
A semminek, ami betölti életemet?
S a magánynak, a szenvedésnek?
Minden fájdalomnak, mi megsebzi lelkemet?

Igen. Fáj. Fáj minden kimondott szó,
Minden érzés, minden gondolat.
Az összes kérdés, mely felvetődik bennem,
S oly erősen szorongatja torkomat.

Úgy érzem, megfulladok.
Ég minden hang, amit kiadok,
Kétségbeesés, vágyak,
Izzik az egész testem - lángolok.

Kutatom a válaszokat, a megoldást.
De hiába, értelmetlen mindez.
Csak időpocséklás a várakozás,
Sőt, időpocséklás az élet!

Mi értelme vesződni, harcolni,
Hogy jobb legyen, csak egy pillanatra.
Lehetetlen megváltoztatni a rosszat,
S várni az el nem jövő jobbra.

Remegve kémlelni mindent magam körül,
Hátha megjelenik egy aprócska jel,
Csak egy reménysugár,
Mely minden vágyamnak megfelel.

De nem jön. Nem csillan meg.
Nem úszik végig életemen.
Még egy pillanatra sem ragyog be mindent.
- Fájdalom hasít át szívemen.

S a jól ismert érzés eluralkodik rajtam,
Lelkem ezer darabra hullik.
Szemem úszik a tengernyi könnyben.
Hát ez jár nekem - A szenvedés sosem múlik.

Sáfár Kinga szerelmes verse

Tetszett a vers, értékelted már?