Nem szólít...



Nem szólít, nem vár, suhanna, de nem száll.
Eltörpült óriás. Szivárvány glóriás
fejének éke sörénye, tűz-lobogó -fényes.
Szemeinek zöldje, szerelemnek völgye...
Nem ölel, nem tárul, ajka nyíl', majd bezárul
szívével együtt. Helye, még ki sem hűlt,
kezemnek lágya bőrét kívánva, pelyheket szikráz.
Merengő kétely: talán van még hely
szívében. Csak egy kis zeg-zug, mely óvna!
De nem tud. Mert veszni hagytuk inkább.

Nem éled, nem élem, azért még remélek.
Kesztyűben ujjak, hideg volt, fújta...
Titokban újra, egymáshoz bújni vágytak,
mint ahogy kell az asztalnak is szék társnak.
Ébredő karoknak az ölelés, ha erre vágynak,
fény, az éhes szemeknek, hogy lássanak szépet,
templomi csendnek a zsoltár, ha igézet
rabja lelked, meztelen szentségű oltár,
hol csukott szemmel is mindig tisztán látnak.

Te magad kellesz egészen, nem felerészben,
ne csak szombat és vasárnap melegítsen ágyam,
párnámon hagyd meg illatod, hajadból szálat,
ha elmész...legyél a tűzhely, ha tűz kell.
Rontás ne érjen, szerelmedtől égjen,
s mindig igaz legyen, feketén-fehéren.
Szerelmet adj, jó szót,- kenyérre, ha szórsz sót-
mint áldást. Ne kérjem, hogy mindig ölelj.
Magadtól gyere, ahogy a holnap jön el.

Jóni Barna szerelmes verse

Tetszett a vers, értékelted már?

Hozzászólás

Hozzzszolsok rsakor krjk az ltalnos netikett szablyait betartani.
CAPTCHA
Szeretnénk tudni, hogy valóban nem egy robot szeretné az űrlapot kitölteni és beküldeni.
3 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.