Mikolai Bertics Mihály



Alkony hull a mező szép szemére,
izzó arccal nézzük, te meg én,
álmodunk, mint túlvilág-pupilla
farkas-éhű idők tetemén.

Mikolai Bertics Mihály szerelmes verse



Messze, messze bérceim honától,
hol visszhang kél szikla-ajkakon,
hagyás-fának nyugtató ölében
írom hozzád üdvözlő dalom.

Messze vagy…
s én messzebb, mint a szép múlt,
melyből már csak szeretet maradt,
elszakadtunk, mint szél fújta avar,
mely rügyként még egy tőről fakadt.

Mikolai Bertics Mihály szerelmes verse



Ragyogj fény-kométa, szikrázz,
utamon adj erőt;
születtél tűznek, hogy bennem égj
végállomásom előtt!

Sokáig szeretnék élni
– ha ez már alkonyat –
s fizetni minden ébredésért
álom-adósságomat.

Mikolai Bertics Mihály szerelmes verse



Szép viola, viola,
pipacs égő pirosa,
vadmentával ölelő,
sohasem volt szerető!

Mikolai Bertics Mihály szerelmes verse

Tartalom átvétel