Mindig van egy ember…

Mindig van egy ember, ki hiányodat érzi,
kinek vérző szívét a bánat emészti.
Aki vágyik reád, aki imád, szeret,
s akinek a lelke őrzi szerelmedet.

Akit napsugárként táplál kecses lényed,
s kínjaira gyógyír fátylat ragyog fényed,
kinek te jelented tenger kék hullámát,
s az ünnepi asztal omlós, lágy kalácsát.
Mindig van egy ember, aki csak rád gondol,
hintene csókokkal, több száz milliószor,
akinek az ajka szomjazik ajkadra,
s melletted ébredne minden pirkadatra.
Veled járná táncát éjszaka, sötétben,
mennyek útján szállna minden ölelésben,
akinek szemében kósza csillag lennél,
s csodás sziporkában tüzesen fénylenél.
Mindig van egy ember, ki virágot lát benned,
ki általad ismer csak igaz szerelmet.
és a lelkét adná az ördögnek érted,
ha csak így kaphatna benned menedéket,
ki megfürösztene a holdfény udvarában,
érted harcba szállna kegyetlen csatában,
az életét adná, ha a sors ezt kéri
és a boldogságod cserébe ígéri.
Mindig van egy ember, kinek te vagy álma,
ki örökkön keres világot bejárva,
kinek te jelent jövőt, jelent, múltat,
aki könnycseppeket már csak érted hullat.
Ki a kezed fogná, s arcához emelné,
minden pillanatban óhajod figyelné,
átnyújtaná neked a csillagos eget,
meggyötörve szívét, s a végtelen szerelmet…