Ha eljön az idő és némi szerencsével
talán még te is megöregszel,
úgy is mondhatnám,megéled a szép kort,
annak örülsz majd,ha komolyabb gond nélkül
ágyba tudsz bújni minden este hétkor.
És reggel,ha kitúr majd
magából a jó meleg ágyad,
talán lesz olyan szerencséd,hogy
a Nap süti szép barnára a hátad
és élvezheted az esti naplementét,
de vajon
mi ronthatná el mégis kedvedet,
ha csak nem az,hogy elhasznált,
öreg testedet mustrálod egy
szobádban álló hatalmas,
metszett velencei tükörben,
(de nem úgy,mint régen,szűk baráti körben
gyönyörködve egy szép milói-Vénusz ölben)
de immár elhagyva,összetörten.
Hol vannak már a régi barátok?-kérded-
A fiatal, szerelmes férfiak,kik érted
pokolra mentek volna hajdan,
nem hagyva el Téged a bajban,kik
érted éltek és végig reméltek,hogy
egyszer megnyílsz majd előttük,
kiknek az volt a feledhető bűnük,hogy
titokban szeretni mertek Téged,
hisz’ te voltál nekik a „Királylány”,a Dáma,
ifjúságuk beteljesülhetetlen álma.
És most,hogy a bánat melléd települt
vigasztaljon az,hogy mégsem vagy egyedül,
hiszen emlékeid úgy szőnek körbe,
melléd lopakodva fel a tükörbe,
mint egy vizuális emlékkönyvbe,
s így hát felidézni lelkednek a múltat
csak úgy lehet mégis könnyebb,ha
szomorú,fátyolos szemedből még
kicsordulnak a boldog örömkönnyek.