Álmaimnak tündöklő csillaga,
meddig kacérkodsz még oly’ édesen?
Miért nem veszed észre, hogy hozzád
egy porszem, halk dalokat énekel?
Vagy talán, gyenge hangomat Tőled
elnyomják a hangos rivallatok,
mely körötted, mint a vad harsonák,
szólnak, és döngetnek a falakon?
Szólnak, hogy erényed ledöntsék ők,
s te a porba ledőlj megalázva,
mint Jerichó falai hajdanán,
sükítő harsonák hangja előtt!
És ledőlj, mint Bábel magas tornya,
melyet ezer és ezer szem csodált..!
Ezen hangok túlereje immár,
elnyomják szívem tiszta dallamát?
Lehet, az én hangom soha nem vad,
nem ordít, és fület sosem repeszt.
Csak halkan és lágyan, mint a szellő,
sírva és susogva kér szerelmet.