Ezen az őszön

Ezen az őszön a Duna
belé szerelmesedett a medrébe
és galádul elhagyta partjait.
A csónak az iszapon feküdt,
vágyakozva nyújtogatta fáradt palánkjait,
de a víz rá sem hederített,
csak csordogált csendesen,
így hát döglött kagylóknak
sírta keservesen:
Hej ha tavasz lenne
visszajönnél hozzám,
lágyan alám fekve,
belém szerelmesedve
szelhetném habjaid.
De addig jön a tél,
az esővíz belém fagy,
palánkom széjjel hull
a tőkés is elhagy.
Mivé lesz szerelmünk,
hogy fekszem majd rajtad,
lyukas fenékdeszkám –
majd az is meghasad.