Legvégső lélegzet



Romokba dőlt minden. Mint egy kártyavár,
Úgy omlott össze az életem.
Nem tehetek már semmit. Feladom.
Nincs miért éljek. Semmim nincsen.

Pokollá vált az, ami egykor, régen
Még a mennyországnak tűnt.
Tűzben égek, hamuvá válok.
Lelkem létezni is megszűnt.

Más már minden. Nem olyan,
Mint valaha volt. Sokkal rosszabb.
Én sem vagyok már ugyanaz.
Más lettem. Sokkal gonoszabb.

Fáj a létezésem. Nem bírom tovább.
A bensőm széttép, széthullok.
Elvesztettem az eszemet.
Nem emlékszek rá, ki vagyok.

Nincs már életem. Szinte nem is élek.
Hisz nincs is már miért.
Mindenki elhagyott. Egyedül maradtam.
Miért küzdjek egymagamért?

Kereshetném az utamat,
De nincs rá csöppke erőm sem.
Letértem a helyes ösvényről,
S bolyongok a sötét erdőben.

Tébolygok, s várom a végzetet,
Minden szenvedésnek a végét.
Gyötrődöm, kínlódok csak.
Várom életem legvégső lélegzetét.

Sáfár Kinga szerelmes verse

Tetszett a vers, értékelted már?