Köszönöm...



Mint a sakktáblán a fekete és a fehér
úgy simulunk egymáshoz Te és Én
felkavarva a múlt kihűltnek hitt hamuját
csak állunk,s nem tudjuk hogyan tovább.

testünk szűnni nem akaró vágyban ég
hangtalan kiáltunk egymásért
lopjuk az édes pillanatot amíg csak lehet,
őrültek lennénk? Meglehet!

De oly jó,mikor csókol a szád
s mikor édes testeddel érsz hozzám
a régi tűz fellobban bennem újra
a akarom veled a szépet újra és újra.

Csókolnám tested míg a Nap felkel
s mámorban találna ránk a reggel
pirulva fordul el a Hold és a csillagok
mikor végre testemmel testedbe olvadok.

Mi lesz a vége?- nem tudom még
csak köszönöm, hogy visszajöttél.

Gombkötő Erzsébet szerelmes verse

Tetszett a vers, értékelted már?