Talán a sors akarta így vagy az Isten?
Talán egy angyal volt ki ismerte szívem.
Talán ő tudta mi hiányzik lelkemnek,
Talán ő tudta mi hiányzik kettőnknek.
Bárki volt ki útjainkat egybe fonta ,
Egymásnak teremtettek minket. Ő tudta.
Tudott ő sok mindent . Azt is hogy tehetné ,
Hogy makacs magányúnkból ,
Hogy billentsen ki..
Bizony makacs volt lelkünk , elzártuk mélyen.
Hogy több bántás , csalódás minket ne érjen.
Ezért az angyal sem tehetett egyebet,
Nevetett, tervet szőtt, okosat, cseleset.
Egy szép napon a fiú dolgozott éppen,
Mikor a lányt elcsalta, kérlelte szépen.
Régen láttalak, mi újság van véled?
Éppen dolgozom, látni szeretnélek!
Nem ért rá a lány mert rengeteg dolga volt.
De nem tehetett mást mert sorsa közbe szólt.
Megjelent kócosan , otthoni ruhában,
De szebb volt mindennél mit eddig én láttam.
Meglepődtem én is tétován csak álltam,
Valahogy éreztem… talán ő rá vártam?
De jött a tekintet mikor össze néztünk,
Nem kellett több kérdés, egymásba szerettünk.
Az angyal csak mosolygott csillogó szemmel,
Tudta, hogy mást itt , neki tenni nem kell.
Jóságos szívével áldást hozott mi ránk,
Áldja meg a jó Isten, hogy így gondolt ránk!