Vívódás
Mint féltett kincset őriztelek Téged.
Bár nincs velem, már csak emléked.
Szó nélkül elmentél, itt hagytál!
Még csak el sem búcsúztál!
Nem tudom,hogy miért lehet,
hogy kétségek viharába vagyok a bodogság helyett.
Az élet miért bánik mostohán velem,
s a szívemben csak gyülik a félelem.
éreztem a csókot, amely gyűlölt, égetett,
azt az ölelést is, amely fojtott, s vétkezett…
fogtam azt a kezet, amely tudtam mélybe ránt,
s láttam azt a mosolyt, amely poklokba kívánt…
Igen. Fáj
De már semmit sem érzek
Legbelül, ott mélyen
Mégis elvérzek
Egy utolsó ölelés, mit tőled szeretnék.
Egy utolsó csók, mit veled átélnék.
Egy mosoly, melytől szívem úgy ver,
Egy hang, mi azt súgja "Nem engedlek el!"
Talán minden más lenne
Talán megváltozhatna az élet
Talán szebb lehetne minden
De mégis félek
Romokba dőlt minden. Mint egy kártyavár,
Úgy omlott össze az életem.
Nem tehetek már semmit. Feladom.
Nincs miért éljek. Semmim nincsen.
