a szívem lobog, hevesen dobog, mikor átjárja egy pillantás.
a szemed igéz, emléket idéz, a csókod édes árulás.
nekem már fáj minden szó, bánatot és örömöt hozó,
mert úgy szeretnék vágyaidban élni, s egy éjjel összebújni még veled,
a csillagokat az égről lehozni és minden álmot megadni neked.
úgy szeretnék többé már nem félni, hogy más ölel majd éjszakákon át,
és szerelmünk túl fogja majd élni, szenvedésem hulló csillagát.
az érintésed és ölelésed, angyal szárnyon mennybe repít,
a forró tested, szíved és lelked, ha hozzám ér, az felhevít.
ábrándjaimnak szárnyain, ködbevesző szép álmain,
én úgy szeretnék vágyaidban élni, s egy éjjel összebújni még veled,
a csillagokat az égről lehozni és minden álmot megadni neked.
úgy szeretnék többé már nem félni, hogy más ölel majd éjszakákon át,
és szerelmünk túl fogja majd élni, szenvedésem hulló csillagát.
illatod érzem és szépen kérem, ne vidd el, hagyd még itt nekem,
nélküled nincsen, értékem, kincsem, és nincs szerelmes éjjelem,
de a reményben mindig élsz, hogy talán holnap visszatérsz,
hisz úgy szeretnék vágyaidban élni, s egy éjjel összebújni még veled,
a csillagokat az égről lehozni és minden álmot megadni neked.
úgy szeretnék többé már nem félni, hogy más ölel majd éjszakákon át,
és szerelmünk túl fogja majd élni, szenvedésem hulló csillagát.