Égig érő virágok,
de mindnek szirma hullt.
Tiszta hanggal kiáltok,
de színe megfakult.
Vérzik hát a régi seb,
bár éppen csak szivárog
Feltépték rút tövisek.
Fenn varjú károg.
Azt károgja „várni rád!”
s én csőrébe nevetek,
Legyőztem már holt hadát,
nem birkózom veletek.
Nem küzdök a múlt ügyért,
szívem zord hahota,
nem pazarlok többre vért,
zárva lelkem ablaka.