úgy fáj a szívem, mert minden kincsem,
igaz szerelmed elhagyott.
és minden érzés, törődés, féltés,
mi közöttünk volt, az megfagyott.
szerelmed gyöngyként, bánatos könnyként,
az arcomon karcolt nyomot,
de az emlékek, lelkemben élnek,
mert életemnek célt adott.
most, úgy szeretnék meghalni miattad,
hogy érezd a szerelmem mennyit ér,
mellemből a szívemet kitépni,
hogy láthasd mennyi érzés belefér.
úgy szeretnék vágyaidban élni,
egy éjre összebújni még veled,
a csillagokat az égről lehozni,
s mindent álmot megadni neked.
úgy szeretnék kebleid közt kelni,
ha jön az örök útra indulás,
egy csókot adni még a homlokodra,
mert onnan nincsen visszafordulás.
nem bírok élni, esélyt remélni,
szerelmed búcsút int nekem,
nincs aki segít, szárnyán fölrepít,
hiszen már nem vagy itt velem.
kár minden próba, ütött az óra,
tudom, hogy itt a végzetem,
s az örök mámor, mint nyári zápor
elmossa egész életem.
most, úgy szeretnék meghalni miattad,
hogy érezd a szerelmem mennyit ér,
mellemből a szívemet kitépni,
hogy láthasd mennyi érzés belefér.
úgy szeretnék vágyaidban élni,
egy éjre összebújni még veled,
a csillagokat az égről lehozni,
s mindent álmot megadni neked.
úgy szeretnék kebleid közt kelni,
ha jön az örök útra indulás,
egy csókot adni még a homlokodra,
mert onnan nincsen visszafordulás.