Szerettelek

Szerettelek téged,
harmatos hajnalon
a piros rózsa dombon
az erdei avarban
megtört viharokban,
napnak a fényében,
holdnak kékségében,
hulló csillagoknak
remegő zavarában
a nagy sötétségben,
fénytelen estékben
ködös merengésben,
feledtelek sokszor
ég és föld között, de
a napnak hajnalában
az érzés újra rám tört
újra felkacagtam, halkan
lázasan mindennap
lihegtem nevedet
mindig ugyanazt, a
sóhajokat összekötöttem
imába foglaltam, s
lelkembe raktam, de
kószán még suttogom
ajkammal, nevedet halkan. [W.B]