Reccsen egy ág, egy hang, egy zaj
Ugyanigy a szivem megszakad majd’
Megszakad érted az egész lényem,
kire mindig vártam ott volt már régen.
Ha a bánat, mely elsodor és visszatalál,
Egyben, sorban élmények sora száll-
Fel s le mozog az emléknek lépcsőjén,
Nem felejtlek soha-soha el én!
A bú vagy derű mit ád ebben a percben?
Könyörgő bánatos moraja sercen.
Megéri várni, kitartani még eddig?
Reggel bú délutánig, s követi estig.
De megéri, mert szép míg tart az idő
A szeretetnek s derűnek is ereje nő
A bánat, ha megtalál ugy ne találjon meg,
Hogy szíved fájdalomtól harsogva törjön meg.
Mert ha itt vagy szép minden, de ha nem úgy
Már hiszem, hogy hiábavaló az életem.
Ha hideg puha arcod érinti arcomat,
A világistenség is előttem hajlongat.
De ha kezed nem érintheti az én kezemet,
Világi jó létség csak szakadjon meg!
Derűs lényed, a széped és minden,
Soha nem hagyom, hogy eltűnjön innen.
Egy lélek, mely tán elsodor a nemjó irányba
Ahogy te sem, ugy én sem szerethetek másba.
Mert mi egyek vagyunk mig élünk,
Nem enged csábítást rendíthetetlen szivünk.
S ez így telik, a hosszú s lassu idő,
De haragot irántad nem idézhet elő.
Bármilyen erős, nehéz, szertefoszlik,
Hangom a hangodban erőst megbotlik.
Legyek derűs élményekkel gazdagodva,
Vagy legyek bús bánattól sóhajtozva.
Mindegy nekem mert itt vagy velem,
Tőled ér valamit az egész életem!
Lehet bántam, vagy nem gondoltam
Semmire ami történt a múltban.
Hiábavalónak tekintem mi rég történt,
De megmarad ez is ugy, mint egy emlék.
Legyek mogorva haragtól morogva,
Vagy legyek még nyugodt, semmitől sem aggódva.
Miattad élhetek, nem is kell már más.
Te vagy a fény, a lélek, a végső állomás!
S ha vége lenne, bús idők köszönnének,
Szívem fátylat borítana az életmindenségnek.
Napsugár szertefoszlik majd az égen,
Sötétség borul majd be a végeken.
Piros rózsa többé színtelen lenne,
Életkedv, vidámság hiányozna belőle.
Fényes ablakokból, melyből fény árad,
Most üres, sötét, fekete és száraz.
De te itt vagy mellettem végig,
Őszig, tavaszig, nyárig és télig.
Ha eddig maradtál, ne is hagyj el kérlek.
Az egész világért meghalnék teérted!
Ez lenne az? A mindenre ható ír?
Nélküle az ember keveset ha kibir.
Az élet ez, ez az egy apró kfejezés,
A felülmulhatatlan s nagyszerű érzés;
Szerelem.