Szemed zöld, puha bársonyán
– mint a festő színes vászonán –
a fény, fut s ragyog.
Pilláid hozzám küldi azt,
mint ragyogását a Nap
és az űrbéli csillagok.
Szemed zöld, puha bársonyán
– a lélek-tükör átlátszó fátyolán…
látom azt,
melyet rejt a hús, a test,
de a lelked félszegen felfed,
– hogy ki vagy.
Szemed zöld, puha bársonyán
– a vágyak merengő álomán…
látom éned
azt, aki méltó e címre: “Ember”,
kit a ritkábbak közül valónak rendelt
mellém ez a furcsa élet.
2002. január