Nem, soha már

Egyszer régen nagyon távol, ki szakadtunk a világból
Nem is tudtuk mit cselekszünk, ösztönösen csak megtettük
Az a furcsa az egészben, hogy belenéztem a szemébe
Mélyen mindent láttam, s valamit kaptam mit nem is vártam
Ami akkor velünk történt, most is szegi még a törvényt
Nem is tudnám letagadni, bár csak tudnám visszaadni
De mit, amit akkor kaptam, amit másnak sosem adtam
Hányan kérték ma is, látom, s én kimondtam ma is bánom
Pedig tudtam nem volt igaz, nekik ez már sovány vigasz

Egyszer régen nagyon távol, azt hittem, hogy jó lesz bárhol
Akár hol is, csak veled legyek, nem is értem egyedül megyek
Megyek, megyek de, mi vezet, talán megtalálom a kezed
Valahol elvesztettelek, térben és időben hiába kerestelek
Ha pillanatra megtaláltalak, felhő jött és köddé vált az alak
De mi, s ki, e hatalmas erő, mi napról napra bújik elő
Mint éhes démon tépi lelkemet, gyere, fald fel a testemet
Vaj mennyit bír a lélek, vagy már nem is élek…
De bizony élek hisz fáj, néha még érzem, csókol a száj!

Megosztom valakivel...
0 0 értékeléss
Vers értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Véleményed van a versről? Kérlek oszd meg velünk!x