S amikor a hold kapuját nyitja,
az éj ragyogásában
felcsigázott szerelmed lángja
megremeg ostobán,
s megalázott tört szavaiddal
keresel feleletet.
Kitárt testedben harang szóra
megdobban szived
és nem tudod letagadni soha
hogy szerettél,
akkor is ott a hold nyitányában
a pöre ég alatt.
Csak az imádat mi elhamvasztaná
testedet bennem,
vérző sebeim s tilalmak titkai fölött
keresnem kéne,
a boldogság és halk gyönyör között
a kérdést varázs szóra.
S én szerettem saját vétkemet
vad őrületemben,
képzeletemben veszve volt minden
az ész képtelen
felfogni értelmetlenül a lehetetlent,
mi benned ragyogott.
És álltunk a nyílt ég karimája alatt
bíborvörös vakságban
bocsásd meg nekem tévelygésemet
az éji hang zajában ,
felelet nélkül maradt örült kérdésem
örökre, érthetetlen számodra .