Ha vágyaid kavargó tüze kimúlt,
s távolodsz testemtől kiégetten
emlékezz feléd hajló testemre,
s a csókjaimnak csipkés selymére.
Bár még fulladok hiányod miatt
összezavart érzéseim üldöznek,
s nyirkos szemeimen a vér erek
duzzadnak fájdalmas könnyekkel.
Mert végül is te alkottál szerelemre
szívem forró lángja voltál,
kezed bársonyos érintésére
szétpattant dermedt testem bilincse.
De oly keveseket adtál én értem
hogy nem elég az egyik kezembe,
s ahogy évek szállnak szüntelen
mind kevesebb marad belőle.
Ha vágyaid tüze már nem ég,
vállnunk kell némán, szelíden
vágyaimból már csak emlékek
kergetőznek szelíd testemen.